Psalmus Hungaricus, Op. 13 Zoltán Kodály

Mikoron Dávid nagy búsultában
Baráti miatt volna bánatban
Panaszolkodván nagy haragjában
Ilyen könyörgést kezde ő magában

Istenem Uram! kérlek tégedet
Fordítsad reám szent szemeidet
Nagy szükségemben ne hagyj engemet
Mert megemészti nagy bánat szívemet

Csak sívok, rívok nagy nyavalyámban
Elfogyatkoztam gondolatimban
Megkeseredtem nagy búsultomban
Ellenségemre való haragomban

Hogyha énnékem szárnyam lett volna
Mint az galamb, elröpültem volna
Hogyha az Isten engedte volna
Innét én régen elfutottam volna

Akarok inkább pusztában laknom
Vadon erdőben széjjelbujdosnom;
Hogynem mint azok között lakoznom
Kik igazságot nem hagynak szólanom

Éjjel és nappal azon forgódnak
Engem mi módon megfoghassanak
Beszédem miatt vádolhassanak
Hogy fogságomon ők vígadhassanak